Pécsi pizzériák

Ahhoz, hogy jó pizzát együnk nem kell felutazni Budapestre, hiszen a Franchise éttermek ugyanúgy jelen vannak számos nagyvárosban, mint pl. a Pizza Forte. Ha mégis valami helyi specialitást szeretnénk megkóstolni, akkor érdemes kicsit jobban belemélyedni az étterem keresésbe. Általánosságban azonban kijelenthetjük, hogy bárhol is rendelünk pizzát, az alap ízek és megszokott feltétek mindig szerepelni fognak a kínálatban, így ha nem tudunk dönteni, akkor választhatjuk akár megszokott pizzánkat is. Az új ízekkel való kísérletezés mindig kockázatos, de a döntés a mi kezünkben van. Lássuk miből is válogathatunk, ha Pécsett járunk!

Maestro Pizzéria és Restaurant

Az alapjában étteremként üzemelő vendéglátóhely az egyik legkedveltebb hely Pécsett, mivel házias ételeken kívül készítenek tésztákat, hamburgereket, frissensülteket, tortillákat és desszerteket is, így vonzza mind a fiatalabb, mind az idősebb korosztályt is. Nem Franchise étteremről van szó, így a kiszállítási idő elérheti a 60-70 percet, de igazán megéri várni. 26, 32, 45 és 52 cm-es pizza méretből lehet választani és van lehetőség saját ízlés szerint összeállított pizza rendelésére is. Ez utóbbi esetében rengeteg alapszószból választhatunk, mint a paradicsomos, a barbecue, a chilis-paradicsomos, fokhagymás-tejfölös, fokhagymás-tejszínes, tejfölös, tejszínes, vagy tejszínes-paradicsomos. Az árak kifejezetten szimpatikusak és jóval olcsóbbak, mint egy hasonló kategóriás budapesti pizzériában, a pizzák fotói pedig egyszerűen ínycsiklandozóan jól néznek ki. Pécs egyik jellegzetessége a tavasszal nyíló medvehagyma, így az ebből készült pizzát is megtaláljuk étlapjukon. Olyan széles, gazdag és színes a kínálat, hogy még választani is nehéz, de megelégedéssel tölt el minket a gondolat, hogy törődnek az ízlésünkkel és hogy sosem kell ugyanazt a pizzát rendelnünk, ha éppen nem akarjuk. Egyes éttermek pont itt rontják el, hogy annyira leszűkítik kínálatukat, hogy a vásárlók inkább új helyeket fedeznek fel, mert az ismeretlen, nem megszokott valahogy mindig vonzóbb. A minimális rendelési összeg 790,-Ft, így nem nehéz teljesíteni, ha egy alap pizza körülbelül 990,-Ft, ráadásul Pécs területén a házhozszállítás ingyenes. Ha Pécs külterületéről, vagy agglomerációból szeretnénk rendelni, akkor a távolságtól eltérően 500 és 2000 Ft közötti kiszállítási díjjal kell számolnunk. Ha a megrendelt termékkel nem vagyunk elégedettek, akkor a kiszállítástól számított egy órán belül élhetünk telefonos reklamáció bejelentéssel.

Pizzaboy

A design visszatükrözi a Pizza Hut színvilágát, azonban az árak hál’ isten sokkal kedvezőbbek. A Pizzaboy esetében akár 14, 28, 32, 45 vagy 60 cm átmérőjű pizzát is választhatunk, és szintén összeállíthatjuk kívánság pizzánkat, azonban csak vastag tésztás kiszerelésben. Alapnak választhatunk paradicsomos, tejfölös-csípős, tejfölös, fokhagymás-tejfölös, sajtkémes, sajtkrémes-csípős vagy paradicsomos-csípős szószt is, viszont laktózmentes verzió nincs. Pizza típusból öt oldalnyi is van, így mire elérünk a végére, el is felejtjük, hogy milyenek vannak, de érdemes kipróbálni a Boy pizzákat (Mega-Boy, Super-Boy, T-Boy, Hell-Boy, Full-Boy, Giga-Boy), mivel mindegyiken dupla sajt van. Ha nem tudunk választani, akkor ajánljuk az All-In verziót, amin szinte az összes hústípus, húsragu, csemege uborka, tojás és dupla sajt is megtalálható. Ha valami egészen különlegeset szeretnénk kóstolni, akkor próbáljuk ki a Pizza Szenyát is, ami inkább hasonlít gyrosra, mint pizzára, hiszen pitában szervírozzák. Pécs, Kozármisleny és Keszü területére is szállítanak, azonban eltérő tarifákkal, melyről érdemes rendelés előtt tájékozódni. A kiszállítási idő körülbelül 60 perc, ami természetesen változhat a megrendelések mennyiségétől, és az aktuális forgalomtól is.

Grappa Pizza

A minimál stílusú weboldal egyszerűen telitalálat, ahogy a fortyogó, vékony tésztás, gazdag feltétes pizza szinte beúszik a látóterünkbe. Étlapjuk úgyszintén szerteágazó, mivel pizzákon kívül találunk rajta tésztákat, húsételeket, tortillákat, salátákat és desszerteket is. Pizza Méretekből a két megszokott mérettel találkozhatunk, vagyis a 32 és a 45 cm-es verzióval. Rengeteg a hagyományos és csípős verzió is, azonban lefelé görgetve talán az almás-fahéjas pizzán akad meg legjobban a szemünk, mely alapja a mindenki által áhított vaníliapuding. Izgalmas a Burger pizza is, melyben egyesül a hamburger és a pizza összes vonása. Szomorú tény azonban, hogy a Grappa esetében nincs módunk egyénileg pizzát tervezni, vagy különböző tészta vastagság közül választani, ráadásul a nagyobb méretű pizzából csak négy típust készítenek. A szállítási idő sokkolóan hosszúnak tűnik, hiszen 80 perc és csak Pécs egyes területeire ingyenes, a minimum rendelési érték pedig 1.000,-Ft. Amiért érdemes mégis ezt a pizzériát választani, azok a kedvező árak, a gondosan válogatott alapanyagok és a szinte végtelen plusz feltét választásának lehetősége.

Főnix Pizzéria

A pizzéria nem cicázik, mikor nyitóképnek a manapság legdivatosabb ételből készített pizzáját a Pulled-Porkot teszi ki, mintegy lapjait kiterítve, ráadásul hatalmas felirattal. És a marketing igazán hatásos is, hiszen összefut a nyál a szánkban. Ha a következő oldalra kattintunk, vagyis az akció fülre, akkor viszont McDonald’s hangulatú menü összeállításokkal találkozhatunk, ami bevallom, hogy egy kicsit kiábrándító, viszont van gyermek menü üdítővel és játékkal, valamint kívánság pizza összeállítási lehetőség is. A pizza lista itt és hosszú és látszólag nincs is benne semmi különleges egészen addig, míg át nem kattintunk az RNR pizza fülre, ahol igazi specialitásokkal találkozhatunk, amiket viszont máshol eddig nem láthattunk. 32, 45 és 60 cm-es pizzákat rendelhetünk, de sajnos nem lehet tészta vastagságot választani, ráadásul a pizzák árai igen magasak és minimum 900 Ft-os rendelés szükséges a házhozszállításhoz. Amiért érdemes ezt a pizzériát választani, az a konfitált marha, mely több pizza típuson is megtalálható (Beef, Spicy Beef, All the meats, Beef Barbecue), hiszen annyira ritka és értékes alapanyag, hogy kár lenne kihagyni, más pizzériákban pedig nem találkozhatunk ilyen különleges feltéttel.

Pizzagyár

Weboldalukat tekintve igazán innovatívak, hiszen rengeteg a szemünk elé bekúszó hirdetés, akciós felhívás és menüajánló is, ráadásul gluténmentes pizzákkal is találkozhatunk, ami mindenképp egyedülálló. Ők szeretnék elsőként megvalósítani a drónnal történő házhozszállítást. Étlapjukról 26, 32, 45 és 60 cm-es pizzákat tudunk rendelni és összeállíthatjuk saját pizzánkat is a Pizza Machine segítségével, ráadásul feltüntetik az allergéneket és a tápanyagtartalmat is, így bűntelenül falhatunk. Háromféle tészta közül választhatunk, mint a normál, azaz vastag, vékony és gluténmentes és szinte végtelen a feltétek tárháza, viszont szósz alapból jóval kevesebb van, mint a korábbi pizzériák esetében. Kínálatukból különlegességként talán a mézes-mustáros pizzát érdemes kiemelni, a többi típus négy oldalon keresztül hozza a megszokott, klasszikus ízeket. Bár reklámozzák azt is, hogy pizzáikat jól megpakolják, a képek mégsem azt az érzetet adják, így kicsit kiábrándítóvá válik az étlap. A kiszállítás időtartamáról nem kapunk pontos tájékoztatást, azonban annyit megtudunk a weboldalról, hogy az úgynevezett 1-es zónában, azaz Pécsen belül a kiszállítás ingyenes, kivéve azokba a zónákba, ahol a behajtás engedélyköteles, mivel ott plusz 300,-Ft egyedi költséget számolnak fel. Amiért érdemes ezt a pizzériát választani, azok az alacsony árak, illetve a gluténmentes pizza rendelésének lehetősége. Ha éppen nem pizzára vágyunk, akkor étlapjukról egyéb más fogást is választhatunk, legyen az tészta, lepény, saláta, leves, főétel, vagy éppen desszert.